Lélekben otthon - Szendi Gábor: Szex, szerelem, kötődés, stb.

A szexuális forradalom Richard Krafft-Ebing „Psychopatia sexualis”-ának 1886-os megjelenésével kezdődött meg, aztán jött Freud, aki rádobott még egy lapáttal azzal, hogy a szexualitást az emberi pszichikum egyik központi magyarázóelvévé tette. Ezért részben kiátkozták, részben istenítették. 1903-ban nyílt meg Németországban az első nudista kolónia. Aztán felfedezték a 20-as 30-as években a nemi hormonokat, majd Alfred Kinsey publikálta 17 000 interjúból leszűrt tanulságait a férfiak (1948) és a nők (1953) szexuális szokásairól. Ettől Amerika elájult, Kinsey anyagi támogatását megvonták, de a szellemet már nem lehetett visszagyömöszölni a palackba. Marston Hefner –t is felzaklatták Kinsey eredményei, s felindultságában 1953-ban megalapította a Playboyt és kiadta az első számot.

William Masters és Virginia Johnson vizsgálni kezdték a humán szexualitás fiziológiáját, és a 1966-ban jelentették meg a „Humán szexuális válasz” című könyvüket, amely dacára rideg orvosi nyelvezetének, bestseller lett. A szerzők a siker láttán létrehozták klinikájukat is, ahol szexuális problémákat speciális terápiával kezeltek. Közben 1960-ban megjelent az első fogamzásgátló, ami először szabadította meg a nőket a nem kívánt terhesség félelmeitől. Divatba jött a miniszoknya, a szexuális élvezethez segítséget nyújtó könyvek, s egyáltalán: a szexről lehetett már beszélni. Ez volt a szexuális forradalom igazi lényege, ami a konzervativizmus elleni általános lázadás része volt.

A szexuális forradalom vívmányai

A szexuális forradalom valójában egyfajta szólásszabadságot teremtett, de nem oldott meg semmit. Az emberek többsége ugyanolyan gátlásos, ugyanúgy szexuális zavaroktól szenved, mert a humán szexualitás igazi értelme, és ebből fakadóan zavarai sem ragadhatóak meg kulturális értékként, hanem az emberi természet és a szexualitás evolúciós gyökereiből érthetők meg. A felszínen persze fontos társadalompolitikai és szemléleti változások indultak meg: a nők egyenjogúsítása, a sokféle másság elfogadása, a szexualitással kapcsolatos tiltások oldódása, a liberalizáltabb abortusztörvények mind egy szabadabb világ felé nyitást jelentettek. Másfelől ez a szabadság sokakra rákényszeríttet szabadság, és ők nem tehetik meg, hogy „köszönik, nem kérik”; kutyaürülékben és pornóban gázolunk reggeltől estig, tetszik, vagy nem tetszik. Szórakozásként nézni mások szeretkezését, parfüm, mosópor, lakópark reklámok ürügyén mindenhol meztelen testekbe botlani, vagy a bárki számára könnyen hozzáférhető pornó élvezése nem oldja meg senki szexuális problémáját, sőt! Ez nem szexuális forradalom, ez már a forradalom elárulása, a szexbiznisz.

Internetes statisztikák arra utalnak, hogy a meglátogatott oldalak harmada pornósite! Vajon boldog szerelmi kapcsolatban élők látogatják ezeket az oldalakat? A prostitúció soha nem látott méreteket öltött, kialakult a szexturizmus, megalakult a prostituáltak szövetsége, aki tagjainak rendes munkahelyet követel. Holnap a nemi erőszaktevők és a gyilkosok is kérnek egy türelmi zónát, ahova elcipelhetik áldozataikat. Pár évtizede még csak két komoly nemi úton terjedő betegség volt, ma már kb. 20, köztük az AIDS is, amely halálos. Amely ellen nem is véd igazából az óvszer sem, mint arra vizsgálatok rámutatnak.

A szexuális forradalom szelleme elszabadult és úgy tűnik, kicsit kezd démonivá válni. Mindez persze nem választás kérdése, ahogy a történelem menete általában nem az. Egyet tehetünk, megadhatjuk a mi egyedi válaszunkat magunknak és gyerekeinknek, s reménykedhetünk benne, hogy mi is valami nagyobb történelmi folyamat részeként jelenünk majd meg az utókor szemében, amit mondjuk, úgy neveznek majd: „kiábrándulás a szexuális forradalomból”.

Az evolúció motorja

Az evolúció folyamata nem más, mint organizmusok versenye az elterjedésért, vagyis a szaporodásért. Akinek több életképes és szaporodni képes utódja van, az a későbbiekben még jobban elterjesztheti tulajdonságait a fajon belül. Az evolúciós létrán felfelé haladva egyre nagyobb befektetést igényel az utód világrahozatala és felnevelése, az utódok egyre éretlenebbek, évekig rá vannak utalva anyjukra, szüleikre.

Az emberi csecsemő teljesen életképtelen anyja nélkül, s a későbbiekben is, hogy a gyermekből sikeresen szaporodni képes egyed fejlődjön ki, vagy 15-20 évnyi szülői gondoskodás szükséges. Az ember előtti és az emberi evolúció sok millió éve alatt számos fontos mechanizmus alakult ki, amely normális körülmények közt képes garantálni azt, hogy a szülői „befektetés” meghozza a kívánt sikert, vagyis az utód szaporodóképes lesz, és szintén szaporodni képes utódokat fog nemzeni.

Az evolúcióban tehát minden a szaporodásnak, de nem a szexnek van alárendelve. Ezt a különbségtételt azért is meg kell tegyük, mert a szexuális forradalom, felszabadítva látszólag a szexet a szaporodási funkciótól, egyben megfosztotta attól is, amire az evolúció a nemi élvezetet eredetileg „kitalálta”. A „vissza a természethez” jelszó a meglehetősen perverz Rousseau óta kicsit kétes jelentéseket is magához vont, mert attól függ, mit értünk természet alatt. Hiszen ez volt a jelszava De Sade márkinak is, és ő vissza is tért az ő maga természetéhez. Jobban definiálható, csak nem hangzik olyan jól a „vissza az evolúciós gyökerekhez” jelszó.

Az evolúciós gyökerek

Ha a tetszést és szexuális kívánást akarjuk megérteni (bővebben lásd: Csáberő és evolúció), rá kell ébredjünk, hogy ezt is a szaporodási siker növelése mozgatja. A nőknek a magas tesztoszteron és az egészségesség testi valamint a társadalmi dominancia testi-fizikai jegyeit hordozó férfiak a kívánatosak, míg a férfiaknak a magas ösztrogénszint, az egészségesség és a fiatalság testi jegyei a vonzóak. A nők azonban mást választanak aktuális partnernak, és mást (házas)párnak. Előbbi nagyon férfias, de gyakran hűtlen, utóbbi lágyabb, de társ lesz az utódok nevelésében. A férfiak számára még fontosabb a nő hűsége, mert evolúciós szempontból igen hátrányos más utódját sajátként felnevelni (lásd: Hűtlenség és evolúció), innen ered a férfiak féltékenysége. A női féltékenység más természetű; a nő félelme az, hogy a férfi cserbenhagyja az utódnevelésben. Ezt érzelmi értelemben az veszélyezteti, ha a férfi egy másik nőhöz kezd kötődni, anyagi értelemben pedig az, hogy a férfi megosztja erőforrásait a különböző nőktől született gyermekek közt pl. gyermektartás fizetésével.

Divatos elmélet, hogy a férfiak eredendően poligám hajlamúak, mert számukra evolúciós előnyt jelent a minél több utód nemzése, akár több anyától is. Párba állítható ezzel az, hogy a nők pedig arra hajlamosak, hogy a „jó gén”-eket hordozó férfiaktól essenek teherbe, és neveltessék fel gyerekeiket a nem vérszerinti, de a gyereknevelésbe invesztálni hajlandó apákkal. Sok válás és leányanyaság hátterében az áll, hogy az eredetileg választott férfi jó géneket hordozott ugyan, de hűtlen típus volt, vagyis ez egyfajta evolúciós kudarc a nő és gyereke számára. Érdekes, hogy ezt az „evolúciós hibát” elvált anyák mellett felnőtt lányok sokkal gyakrabban követik el. Ugyanilyen családból származó fiúk szintén hajlanak a promiszkuitásra, vagyis a váltogatott partnerekkel való szexuális kapcsolatokra. Mindez a kötődési viselkedés tárgyalásakor válik érthetőbbé.

A poligám és a „jó gén” elméletek ellenére az emberi evolúció a monogámia irányába fejlődött, ugyanis a monogámia teszi alkalmassá a szülőket arra, hogy valóban életképes és szaporodni képes utódot neveljenek fel, megkoronázva ezzel saját szaporodási sikerességüket. A monogámia tehát nem egyszerűen erkölcsi kérdés, hanem mondhatni véresen komoly „evolúciós” program. Az a férfi, vagy az a nő, aki valamilyen okból nem tud hűséges maradni, házasságát, utódai megfelelő felnevelését, és saját evolúciós sikerességét teszi kockára. Nyilván van oka annak is, ha valaki nem tud hűséges lenni és nem tud bízni a másikban, de erre mindjárt visszatérünk.

De talán érdemes egy gondolat erejéig elidőzni azon, mi az, hogy életképes és szaporodni képes utód. Egyrészt életképes az az utód, aki a társadalmi helyzetéből elérhető gazdasági és társadalmi előrelépésre képes, vagyis képes tanulni, egzisztenciát teremteni, nem válik drogossá, alkoholistává, bűnözővé, képes normál emberi kapcsolatokat létesíteni; és szaporodni az képes, aki képes megfelelő stabil szerelmi kapcsolatokra, majd házasságra szert tenni, a megfelelő pillanatban termékenynek bizonyul, és végül jó apává és férjjé vagy jó anyává és feleséggé tud válni. Ha így kifejtve nézzük ezt az élet- és szaporodni képességet, hát nem könnyű feladat, s a bizonyítványt az utód beválásának mértéke állítja ki. Mert nincs olyan, hogy „olyan rendes szülők voltak, aztán mi lett a gyerekből”. A gyerek az lesz, amivé teszik, ez sajnos már csak így van.

A monogámia, a kötődés és a szerelem

Persze felmerül a kérdés, hogy ha olyan fontos a monogámia, mit tett azért az evolúció, hogy ez ne csak erkölcsi kérdés legyen, hanem az emberek motiváltak is legyenek erre. Sok fajnál megfigyelhető az „örök hűség”, meglepő módon még madaraknál is (csókák, papagájok, vadludak).

A monogámiát tulajdonképpen a születéstől kezdve tanuljuk. Az anya szervezetében szüléskor nagy mennyiségű oxytocin nevű hormon szabadul fel, amely az agyban is fontos hírvivő molekula. Az oxytocin serkenti a méhösszehúzódásokat, és jó nagy adag jut a születendő újszülöttnek is. Anya és gyermeke tehát a születés pillanatában elárasztódik oxytocinnal, amit állatkísérletek alapján a társaskapcsolatok hormonjának neveztek el. Ugyanis amikor oxytocin jut az agyba, ösztönös erős vonzalom alakul ki azzal a személlyel kapcsolatban, aki „kézre esik". Patkánykísérletekben, ha egy állatnak oxytocint adnak be, azonnal barátkozni kezd a legközelebb álló fajtárssal. Ezért követték a vadludak is anyjukként Konrad Lorenzet, és ezért kötődik oly szorosan minden kisbaba anyjához. Ezért oly fontos az újszülöttet azon melegében a mama hasára tenni, hogy kihasználjuk a természet kínálta lehetőséget a szoros kötelék kialakítására. Hogy miért nem a bábát választja a csecsemő anyjának, abban egészen biztosan szerepe van abban is, hogy a magzat anyját már „belülről” megismerte; megismerte a hangját, a szagát, a szívverését. Nyugtalan csecsemőknek magnóról visszajátszották anyjuk szívverését, s menten megnyugodtak. A világon majd minden nő a szíve fölött hordozza csecsemőjét, ez is azt mondja a babának: „Hallod? Én vagyok a Te mamád” . A kötődés kiépítése aztán tovább folyik, ill. olykor csak folyna. A szoptatás során a szopás ingerére az anya nagy mennyiségű oxytocint bocsát ki, amely serkenti a tejmirigyek összehúzódását, belejut a tejbe is, s ezen keresztül a csecsemőbe. Ismét mindkettőben kiváltódik a kötődési viselkedés és annak idegrendszeri lenyomata. Az oxytocin-felszabadulás okozza az orgazmust is, és sok anya szoptatáskor orgazmust él át, vagyis az oxytocin egyben euforizál is. A szopás, mint orális élvezet szintén nem mentes a szexuális örömöktől, mint azt Freud bölcsen megfogalmazta, hiszen sok fiúcsecsemőnek szopás alatt erekciója támad.

Oxytocin szabadul fel simogatáskor, babusgatáskor is, és mivel az idegrendszer kondicionálható, vagyis az ismétlődő feltétlen ingerekre kialakuló feltétlen válaszok egy idő után már a feltétlen ingerrel együtt jelenlévő ingerekre is kiváltódnak, az anya személye válik az oxytocin forrásává. Magyarra lefordítva: ha a szopás, a simogatás oxytocint szabadít fel, és ez szorongáscsökkentő, euforizáló és kötődési viselkedést kiváltó hatású, akkor egy idő után már pusztán az anya hangja, látványa, mi több, puszta elképzelése is egy kis oxytocin lökethez juttatja a babát. Vagyis a baba dependenssé válik a mamájától, mint egy kábítószertől. Ezért igényli állandóan a jelenlétét, ezért idealizálja, ezért képes mindenre a mama szeretetéért. Természetesen mindez kis módosítással igaz az apára is, ha az folyamatosan jelen van, ne adj isten már a szüléskor is. Az apának ugyanúgy el kell köteleződnie biológiai értelemben is az újszülöttel szemben, mint az anyának. Vizsgálatok szerint a legtöbb gyermekekkel való visszaélés olyan apáknál fordul elő, akik vagy mostohagyermeküket nevelik, vagy távol maradnak a gyermekneveléstől.

Az eddigiekből két fontos dolog leszűrhető:
1, a kötődési viselkedést a gyermek tanulja, abban az értelemben, hogy az anya aktiválja benne az öröklött viselkedési-emocionális sémákat.
2, ugyanezek a kötődési mechanizmusok aktiválódnak a felnőttkori szerelmi kapcsolatokban is, ez már csak adódik az itt felhozott példákból is: miért jó a simogatás, miért szexuálisan izgató a női mell, és miért izgató a mell simogatása, stb. Mind a csecsemőkorra és az anyaságra utalnak vissza.

Az a csecsemő, majd gyermek tehát, akit anyja „nem tanít” meg kötődni, vagyis nem tudja, és nem akarja számára a biztonságos kötődést nyújtani, az a gyermek felnőve nem lesz képes más személyekkel mély testi-lelki kötődést kialakítani.

Az anya és a gyermek kapcsolatának sérülései

Az oxytocin nagyon fontos, de vannak más hormonok is, és persze a folyamatok nyilván sokkal bonyolultabbak, számos pszichés tényező is belejátszik, és tudjuk, hogy a nem ingerelt agyterületek sem fejlődnek ki megfelelően. Pl. a kötődni nem képes pszichopatáknál bizonyítottan deficites a frontális lebeny működése. Itt most a lényeg az, hogy ha az anya nem tudja a csecsemőjében aktiválni a kötődési viselkedési rendszert, súlyos károkat okoz a gyermek későbbi fejlődésében. A kötődési zavarok talaján a későbbiekben különféle viselkedési, alkalmazkodási zavarok alakulnak ki, a kötődési zavart mutatók fiatalok közt igen gyakori a kábítószerezés, a bűnözés, az iskolakerülés, majd később az öngyilkosság és depresszió. Aki ugyanis nem tud kötődni az anyához, nem tud kötődni semmihez, sem értelmes célokhoz, sem a fentálló értékekhez, s legkevésbé más személyekhez (maximum érdekeken keresztül).

De miért is nem tud az anya kötődést kiváltani? Mert ő maga is olyan családból jött, ahol nem tanult meg kötődni. Vizsgálatok szerint a kötődési zavarok generációról generációra adódnak át, bár némi vigaszt nyújtanak azok a vizsgálatok, melyek jelzik, hogy egy igen mély és bensőséges szerelmi kapcsolat megtörheti az átkot, és megtaníthatja a sérült lelkeket is kötődni. De sajnos ez a ritkább.

Majomvizsgálatokból tudjuk, hogy az anyától elkülönítve nevelt kismajmok később szexuálisan gátoltakká válnak, félnek a fajtársaktól, minden mozdulatukat fenyegetésnek észlelik, s kerülik a másik nem közelségét. Ha mesterségesen teherbeejtették, csecsemőjükkel durván bántak, elhanyagolták, vagy türelmetlenségből megölték őket. A megdöbbentő kísérletek minden mozzanatára beugranak fejünkbe esetek a szomszédból, bűnügyek, amiket hallottunk, vagy csak türelmetlen, mindig ingerült anyák képe (netán épp a sajátunk).

Szerelmi kapcsolat és kötődés

Mint mondtuk, a felnőtt szerelmi kapcsolat tulajdonképpen a szülőhöz való kötődés „megismétlése” . Ha az anya-gyerek, ill. apa-gyerek kapcsolat felhőtlen, bizalomteli és boldog volt, akkor az ilyen személyek felnőttkorukban demokratikus, kiegyensúlyozott kapcsolatokat teremtenek, képesek bízni a másikban, s képesek elfogadni őket olyannak, amilyenek.

Az oxytocin ismét nagy szerephez jut a szerelemben. Állatkísérletek azt bizonyítják, hogy a fajtárs, embernél a szerelmes, közel engedése egy testi és lelki értelemben vett teljes kiszolgáltatottságot jelent, és ez nagy szorongást kelt. A szex és az agresszió ugyanis ösztönszinten is elég erősen kapcsolódik egymáshoz (gondolhatunk a nemi erőszakra, és sok ember még egészséges, de némileg agresszív szexuális fantáziáira), és mind embernél, mind alacsonyabb fajoknál, komoly kockázatot jelenthet a másik túlzott közelsége. Az oxytocin itt lép be a képbe, ugyanis, azok az állatok és emberek, akik képesek a másik közeledésére oxytocin felszabadulással válaszolni, azok gátolni tudják a közelség okozta szorongást, és képesek felszabadult szexuális kapcsolatot létesíteni. Akikben ez döcögve, vagy nem működik, azok az intim együttlétet szorongatónak élik meg, és kerülni fogják a tartós kapcsolatokat, vagy magát a szexet is. A nemiélvezés képességének zavara valószínűleg szorosan összefügg ezzel a problémakörrel, az orgazmushoz szükséges oxytocin felszabadulás valamiért gátolt.

Akik viszont képesek a másikat közel engedni magukhoz, és vele intim kapcsolatra lépni, azokban az együttlét, a simogatás, majd később az orgazmus oxytocin felszabadulással jár és erős kötődést vált ki a másikkal szemben. Az evolúció tehát arra találta ki a nemi örömöt, hogy általa szilárdítsa meg a monogám kapcsolatot. Akiknél tehát „nem jó a szex", ott a kapcsolatot erősítő biológiai mechanizmus szenved csorbát. (Ettől még persze lehet stabil a házasság!) Az evolucionista kutatók szerint a hűtlenséggel az a baj, hogy a mással átélt oxytocin löket automatikusan beindíthat egy kötődést egy harmadik személy iránt, ami a monogám kapcsolatot veszélyezteti. Sok ember ez ellen az érzelemmentességgel védekezik, és a prostituáltak sem engedik meg általában a szájon csókolást.

Ha tipizálni akarjuk a gyermekkori kötődési típusokat, és azt nézzük, hogy ezek később felnőttkorban milyen kötődési mintázatot eredményeznek, akkor három típust érdemes kiemelnünk.
A biztonságosan kötődő típusról más esett szó, ők a boldog emberek.
Az ambivalensen kötődő gyermek sajátossága, hogy vágyik is az anyára, de nem is bízik benne, szorongató helyzetben menedéket keres nála, de nem nyer megnyugvást. Az ilyen emberek felnőttkorukban egyfelől bizalmatlanok, aztán meg csimpaszkodóak tudnak lenni, mert állandóan attól félnek, hogy elveszítik a másikat.
Az elutasító kötődési stílust mutató gyermek egyszer és mindenkorra lemondott a szüleiről, nem hiszi, hogy számíthat rájuk, kis fejében született egy döntés, hogy „ha muszáj, alkalmazkodok ehhez a két baromhoz, de amint lehet lelépek”. Az ilyen gyerekből lett felnőtt rideg, kerüli a bizalmas kapcsolatokat, nincsenek igaz barátai és mély szerelmei, leginkább az egyéjszakás, vagy rövidtávú kapcsolatokat preferálja. Ő az, aki felszabadultan hirdeti, hogy a szex a fontos, az élvezet, az érzelmek puszta szentimentalizmus, és nem akar családot, gyereket, kötöttségeket.

A szexuális forradalom és a pszichopatológia

A szexuális forradalom egybeesett a nők munkába állásával, és a bölcsödébe és óvodába dugott gyerekek megnövekedett számával. Az idő kerekét persze nem lehet és nem is akarom visszaforgatni, de kicsit a fejlődés áldozatai vagyunk. A szétdúlt családi fészek hiányzó melege, a biztonságos kötődéshez szükséges hosszú együttlétek, majd a fokozatos leválás az anyáról és apáról, ma már nem biztosítottak. Ma minden hirtelen és drasztikusan következik be, s rengeteg lelkisérült felnőtt nő fel, akik aztán csődöt mondanak az emberi kapcsolatokban, a szerelmekben, a házasságokban és szülői hivatásban.

Mindeközben a közkézen forgó ideálok és mítoszok piedesztálra emelik azt, ami más vonatkozásban valójában patológiás. A hódító, kemény, csapodár férfi, a csábító, flörtölő, örökifjú nő, vagyis a független, szexre bármikor kész férfiak és nők a kimondatlan ideálok. A szex öncélú, személytelen élvezete kapcsolatépítés nélkül azonban elszakadást jelent az emberi természettől, és csupán csak látlelete annak a társadalomnak, amely egyre kevésbé képes valódi értékeket sugallni, mert az értékek hordozói és közvetítői maguk is sérült emberek. A szex teljesítménnyé vált, mint minden ebben a modern ipari társadalomban. Teljesítmény a munka és a szex. Gyógyszereket és műtéti beavatkozásokat találunk ki, hogy az egyed képes legyen szexuálisan a kívánt szinten teljesíteni.

A szexuális forradalom megoldotta, hogy ez a cikk megíródhasson és mások elolvashassák. De a szexuális forradalom elfedi azt, mekkora válságban is van a család és az emberi kapcsolatok, vagyis mi magunk emberek. A szexuális forradalom a szabadság látszatát kelti, de ez a szabadság szexuális árucikké degradálhat minket.

Az elidegenedettség és a válság betör életünkbe; válások, meddőség, depresszió, és a döbbenet, amikor gyermekünk szépen elképzelt jövőjét látjuk semmivé hullani. A legjobbat akartuk, mégis ez lett belőle.

Kiút a válságból

A válságot nem a szexuális forradalom idézte elő, hanem azok a társadalmi változások, amelyeknek ő maga is terméke csupán. A tradicionális társadalmakat felváltja a fogyasztói társadalom, az emberek és szolgáltatásaik maguk is árucikké válnak. Ez persze nem végzet, de baljós lehetőség.

Nem könnyű egyedül helyrehozni azt, amit szüleink akaratlanul is elrontottak nálunk. A kapcsolatok megromlása alattomosan, éveken, évtizedeken keresztül megy végbe. Pszichoterápiában sokszor feltárható az a rejtett hiedelem, vagy döntés, hogy „ez a házasság nem fog sikerülni”. Sok nő megismétli anyja választását, és hozzámegy egy „nagy és erős”, csak éppen kibírhatatlanul autoriter férfihez. Sok férfi hozzámegy „hűtlen” anyja hasonmásához, és újraéli vele az „elérhetetlenséget”. A hűség sokszor nem más, mint a tehetetlen vergődés eufémizmusa.

A korai kapcsolati zavarok a házasságokban és kapcsolatokban szexuális problémákhoz vezetnek, amik aztán bosszú-hűtlenkedéshez vezetnek, s minden hűtlenség tovább rombolja a partner képét a megcsalóban. A korai kapcsolati sérülések gyakori következménye a meddőség. Meddőséggel küzdő pácienseim közös vonása, hogy szüleik kerülték egymással és gyermekükkel az intimitást, a család légköre hideg, fegyelmezett volt, sokszor a célszerűség diktálta a döntéseket, nem a gyermek érzelmi igényei. Vizsgálatok is megerősítik, hogy a bizonytalanul kötődök közt sokkal gyakoribb a meddőség.

Sok házasságot az intimitástól való kölcsönös félelem mérgez meg, a felek gyermekkorukban megtanulták, hogy intimitást kezdeményezni elutasítást fog kiváltani. Együtt élnek, de boldogtalanok. Azt gondolják: „hát ilyen az élet?!”

Sok páciens kisebbrendűségi érzései gyökereznek abban, hogy szülei elutasítóak voltak, leértékelték személyét, teljesítményét. Az ilyen ember aztán folyton bizonyítani akar, esetleg éppen szexuális téren. Nem kapcsolatokat akar, hanem egy közösülésre megszerezni másokat.

A szexuális forradalommal új kórkép is született: a kompulzív, vagy kényszeres szexuális viselkedés, amit régebben neveztek Don Juanizmusnak is. A szex hajszolása megvédi a szorongástól és a depressziótól. A szex elfedi a magányt. De meddig?

A szexuális forradalom tulajdonképpen egy próbálkozás volt arra, hogy elfedjük a tradicionális család széthullásával keletkező kapcsolati válságot.

Ez nem sikerült.
Mert csak a szexre koncentrált. De a szex emberi kapcsolatok, kötődés, hűség és elköteleződés nélkül értelmét veszti, mert pont arra lett kitalálva, hogy általa kapcsolatok teremtődjenek és szilárduljanak meg.