A pánikbetegség kognitív (tehát a gondolkodásra ható) pszichoterápiája arra irányul, hogy egyrészt segítsen feltárni a kliensben azokat a rejtett tévhiteket és félelmeket, amik a pánikrohamban az intenzív szorongást okozzák, másrészt hogy a kliens képes legyen kognitív és viselkedéses eszközökkel szorongását elhárítani, testi tüneteit kezelni.
     A pánikbetegek beszámolóit elemezve tudjuk, hogy a félelem a testi tünetek után jelentkezik, mintegy azokra reakcióként. Az is ismeretes, hogy létezik un. félelem nélküli pánikroham. E típusban a betegek, mivel pl. egyéb fennálló testi betegségükkel jól meg tudják magyarázni a roham alatti élményeket, ezért nem ijednek meg tüneteiktől. Mindez azt jelenti, hogy a pánikrohamnak nem törvényszerűen része a félelem, ez csupán mintegy járulékosan alakul ki a tünetek félreértelmezése révén. Mindez természetesen rendkívül gyorsan, sokszor észlelhetetlenül gyorsan zajlik le a roham indulásának első másodperceiben.
     A tünetek igazi, ártalmatlan természetének megismerése oldja a félelmeket a rohammal kapcsolatban, és ezáltal a roham esetleg ki sem alakul. E félelmek egyik lehetséges viselkedésterápiás oldási módja, ha a beteg biztonságos környezetben, a terapeuta felügyeletével ismételten akaratlagosan hiperventillál, s megtapasztalja, hogy ugyanolyan tüneteket akaratlagosan is elő tud állítani, amiket máskor spontán él át.
     A viselkedésterápia egy másik módszere arra irányul, hogy a kliens sajátítson el egy relaxációs technikát, amellyel meg lehet szünteti a szorongást. Egy másik viselkedésterápiás elem az un. légzéskontrol kezelés. Ennek lényege, hogy a hiperventilláció hatását ellensúlyozandó, a kliens megtanulja alkalmilag lelassítani légzését. Ezzel egyrészt a vér oxigén/széndioxid arányát állítja helyre, másrészt ez a technika kihasználja a légzésnek azt a sajátosságát, hogy az elnyújtott kilégzés szorongásoldó hatású.

Design & Webmaster: Szendi 2000