A kognitív szó a kogníció (megismerés) szóból ered. A kognitív viselkedésterápia valójában két, korábban önálló terápiás módszer összeházasításából született, mert az évtizedek tapasztalatai azt mutatták, hogy a két módszer együttes alkalmazása sikeresebb.
      A kognitív terápia abból indul ki, hogy születésünktől kezdve bizonyos attitűdök, vagyis az emberi élet jelenségeihez való "hozzáállások", "viszonyulási módok" alakulnak ki bennünk neveltetésünk, tapasztalataink során. ezek közt vannak központi szerepű attitűdök, és vannak kevésbé fontosak. Központinak tekintjük azokat, amelyeknek torzulásai, vagyis szélsőségessé válása szorongást és vagy depressziót okozhat. Ilyen pl. az az attitűd, vagy elvárás önmagunkkal és másokkal szemben, hogy tökéletesnek kell lennünk minden helyzetben, vagy szűkítve a kört egy gyakori problémára: tökéletesen kell minden feladatot elvégezni. Ez az attitűd nyilvánvalóan előbb-utóbb szorongás forrásává válhat, hiszen valóban abszolút tökéletes munkát nem lehet végezni, ez az álmok és ideák világa. Persze szoktuk mondani a mindennapokban, hogy "na ez tökéletes", de ez alatt azt értjük, hogy "nagyon jó". Aki tökéletes akar lenni, az egyre inkább félni kezd attól, hogy hibázhat, és a hiba jelentőségét mérhetetlenül felnagyítja, mert "aki hibát követ el, az nem tökéletes".
      Egy másik jellegzetes, szorongást okozó attitűd, hogy "azt akarom, hogy mindenki szeressen". Ez az attitűd oda vezet, hogy mindenkinek meg akarunk felelni, minden konfliktust igyekszünk kerülni, engedelmes bábokká válunk, otthon és a munkahelyen hatalmas energiákat ölünk abba, hogy kivívjuk mások elismerését, és aztán rá kell döbbenjünk arra, hogy gyakran az ellenkező hatást érjük el ("kihasználnak, de nem szeretnek"), vagy esetleg sikerül valóban tetszést aratnunk, de azon az áron, hogy soha nincs időnk önmagunkra, soha nem lazíthatunk.
      Gyakori forrása a keserűségnek, vagy csalódottságnak, amikor elvárásaink vannak a világgal, vagy az emberekkel szemben: ennek és ennek így és így kéne működnie, az embereknek jóknak, megértőknek, a politikusoknak becsületesnek, az utcáknak tisztáknak, a hivataloknak készségesnek, stb. kéne lenni, és akkor a világ jó lenne. Aki ilyen idealizált elvárásokkal fordul a világhoz, percről-percre csalódni fog, és élete keserűségből és vádaskodásból fog állni. Ha a világ rossz, nincs értelme semminek. Nem érdemes szerelmesnek lenni, úgyis vége lesz egyszer. Nem érdemes gyermeket nevelni, a gyerekek majd úgyis faképnél hagynak. Nem érdemes becsületesnek lenni, hiszen senki sem az. Ezek és hasonló gondolatok céltalansághoz, reménytelenséghez, depresszióhoz vezetnek.
      A téves attitűdök feltárása csak az első lépés a kognitív terápiában. Minden ilyen szélsőséges állítással szembe lehet állítani egy reális alternatívát: attól, hogy vannak rossz dolgok a világban, tényleg az egész világ rossz? Attól, hogy egyszer (kétszer, sokszor) tévedtem, hibáztam, rossz ember vagyok? Attól, hogy X. Y. nem szeret, akkor már engem nem szeret senki, és nem vagyok méltó a szeretetre?
      A téves attitűdökből származó téves következtetések felismerése és folyamatos kicserélése egy tanulási folyamat: eddigi életünk során mindig a hibás következtetéseket ismételgettük magunkban, ezek váltak automatikussá és megszokottá. A terápiában újratanuljuk ezeket, és egy idő után a helyes következtetések válnak automatikussá.

      A viselkedésterápia lényege, hogy az emberi problémák döntő többsége hibásan tanult viselkedésekben nyilvánul meg. Ártalmatlan ingerekre szorongással válaszolni tulajdonképpen egy hibás viselkedés. Ma a viselkedést már tágabban értelmezzük, nem egyszerűen a cselekvéssel azonosítjuk (vagyis a látható, nyílt viselkedéssel), hanem a testi-vegetatív reakciókat és a gondolkodást is beleértjük, hiszen ezek is a viselkedés részei.
      A hibás viselkedés fakadhat tévesen elsajátított reakciókból, ilyen az indokolatlan szorongás és a szorongást keltő helyek, dolgok, személyek kerülése (pl. fóbiák), bizonyos rossz szokások felvétele (pl. kényszeres tünetek kialakulása), ill. hiányzó helyzetmegoldó technikákból. Aki pl. nem tudja, hogyan kell bemutatkozni, vagy tévedését nyilvánosan beismerni, vagy a heves szívdobogására reagálni, az ilyen helyzetekben mindig szorongani kezd, és egyre több negatív tapasztalatot gyűjt ilyen helyzetekről.
      A viselkedésterápia tehát egyfelől a hibás viselkedési elemeket tárja fel, és ezeket korrigálja, másrészt a hiányzó helyzetmegoldási képességeket megtanítja.
      Az agyban jutalmazó és büntető központok vannak. Ha egy pozitív inger ér minket, az jutalmazó értékű, s ez arra indít minket, hogy legközelebb is keressük azokat a helyzeteket, amikben ezt a jutalmat megkaptuk. Így a megdicsért tanuló még igyekvőbb lesz, a viszonzott szerelem még szerelmesebbé teszi a partnereket, a fizetésemelés, vagy jutalom fokozza a dolgozó elégedettség, szorgalmát, lojalitását. A negatív ingerek viszont abba az irányba hatnak, hogy kerüljük azt, ami fájdalmat, frusztrációt okozott nekünk. A fóbiás viselkedések lényege, hogy ha valamivel kapcsolatban szorongást élünk át, akkor kerülni kezdjük azt a helyet, tárgyat, személyt. Ha ismételten kudarc, fájdalom, frusztráció ér minket valamivel kapcsolatban, csökkenő érdeklődést mutatunk az a dolog, személy iránt.
     A jutalmazó és büntető hatásokra kialakuló viselkedéstanulásnak persze bonyolult, rejtett szabályai vannak, és ezek a hatások nagyon gyakran nem tudatosan mennek végbe, ezt rejtett tanulásnak nevezzük.
      A viselkedésterápia számos érdekes technikát dolgozott ki arra, hogyan lehet módosítani a hibás viselkedéseket.

(lásd. még: mi a pszichoterápia; pszichoterápia vagy gyógyszer; pánik és öngerjesztő kör; relaxáció; légzéskontrol kezelés; hiperventilláció; hasi légzés; :az agorafóbia kezelése)

Design & Webmaster: Szendi 2000