|
|
Eysenck, H.J.: Kezelési vizsgálatok ráknál (Fejezet a "Smoking Personality and Stress" című könyvből. Fordította és a kivonatot készítette: Szendi Gábor )
Egy korábbi fejezetben bemutattuk, hogy a személyiség és a rák közt szorosabb a kapcsolat, mint a dohányzás és a rák közt. (Ez nem azt jelenti, hogy a dohányzás ne volna kockázat a rák szempontjából! - a ford. megjegyz.) A rákra hajlamos (C típusú) személyiség létezését legfrappánsabban azzal lehet igazolni, ha pszichoterápiában részesítünk rákban szenvedő, vagy arra hajlamosnak tűnő embereket és összehasonlítjuk a betegség túlélési időt, vagy a megbetegedési arányt olyan személyekével, akik minden fontos sajátosságban megegyeznek a vizsgálati személyekkel (betegség jellege, életkor, anyagi helyzet, stb.), csak nem részesülnek pszichoterápiában. Ha bizonyos személyiségtípus hajlamosít a rákra, akkor a terápia következtében javulni kell a betegségnek, ill. nem is alakul ki a rák. Az ilyen terápiák lényege, hogy fokozzuk a személy önállóságát, csökkentsük másoktól való függését, és csökkentsük az olyan helyzetek elfogadását, amelyek aztán negatív érzelmi hatásokat idéznek elő a személyben. Grossarth-Maticek professzorral olyan terápiákat terveztünk, amelyek fokozták azoknak a viselkedéseknek a számát egy egyénnél, melyektől önállóbb lett, viselkedésének következményei hosszú távon pozitívak voltak (de meglehet rövid távon negatív hatásúak voltak: pl. egy indokolt vita, vagy veszekedés pillanatnyilag negatív, de hosszú távon pozitívan rendezheti két ember viszonyát - ford. megjegy.) Ugyanígy meg kellett tanítanunk, hogy a hosszú távon negatív következményekkel járó viselkedéseket kerüljék a személyek (pl. megalázó helyzet folyamatos elfogadása - ford. megjegy.).
Pszichoterápia a rák megelőzésében
Három fő vizsgálatot folytattunk le: egyikben hosszú egyéni terápiákat folytattunk le, másikban csoportterápiát, a harmadikban olvasóterápiát alkalmaztunk, némi egyéni terápiával társítva.
Az első vizsgálatban, melynél hosszú távú egyéni terápiát alkalmaztunk, 50 férfi és 50 nő vett részt. Ezek olyan személyek voltak, akik interjú és kérdőív alapján rákra hajlamos személyeknek minősültek. Kontrolcsoportként 92 hasonló személyt vettünk. Az átlagéletkor 50 év volt. A viselkedésterápiát követően 13 évig követtük mindkét csoportot, és a terápiában részesültek közül szignifikánsan többen éltek a vizsgálat befejezésekor, mint a kontrolcsoportban. A nem kezelt csoportban 23-an haltak meg rákban (46%), míg a terápiában részesült csoportban 2-en haltak meg rákban (4%). (Érdekes mód, az egyéb okokból bekövetkezett halálok száma közt is a terápiában részesültek mutattak jobb arányt: a nem kezelt csoportban 30% halt meg, a kezeltek közül 10%.)
Második vizsgálatunkban csoport terápiát alkalmaztunk összesen kb. 240 személynél, s ugyanennyi kezeletlen kontrol személyünk volt. Egy csoport 20-25 fős volt, s a terápiák összesen 6-25 órásak voltak, egyenként 2-3 órás ülésekkel. A kezelt és nem kezelt csoportok életét 8 évig követtük.
Az eredményt az alábbi táblázat mutatja:
| |
Terápiában részesültek |
Terápiában nem részesültek |
|
rákos megbetegedések aránya |
31.9% |
55.8% |
|
rákos eredetű halálok aránya |
7.5% |
47.7% |
Mint látható, mind a megbetegedésekben, mind a rák eredetű halálokban lényeges különbség van, különösen a rák eredetű halálok aránya nagyon magas a terápiában nem részesülteknél a terápiás csoportokhoz képest.
Mindez azt mutatja, hogy mind az egyéni, mind a csoportos pszichoterápia igen erős megelőző hatékonysággal bír!
A harmadik vizsgálatban egy bizonyos fajta olvasóterápiát alkalmaztunk. Ennek lényege egy "Hogyan érjük el az emocionális függetlenséget és az egészséges személyiséget" című írás elolvasása, megbeszélése és az olvasottak alkalmazása volt. E vizsgálatban 600 személy vett részt a terápiában és 600 volt a kontrol. Hogy ki melyik csoportba került, azt véletlenszerűen választottuk ki. A kontrol csoportból 100 fő részt vett és "ál"-pszichoterápián, ők egy pszichoanalitikus szöveget tanulmányoztak a rák mélylélektani okairól. A nem kezelt és az "ál" kezelésben részesültek eredményei lényegesen nem különböztek egymáséitól, viszont az olvasóterápián, majd az ezt követő rövid terápián (megbeszélés, alkalmazás gyakorlása) résztvettek eredményei markánsan, pozitív irányban különböznek a kontrol csoporttól:
Olvasóterápián résztvettek összehasonlítása a kontrolokkal
| |
olvasóterápián résztvettek |
"ál"-kezeltek |
nem kezeltek |
|
rákos megbetegedés |
16.9% |
37.7% |
33.4% |
|
rák okozta halál |
4.5% |
22% |
21.5% |
Az olvasó terápián résztvettek közül, mint látni, fele annyian betegedtek meg rákban, és ötöd annyian haltak meg a vizsgálat végéig.
Meg kell jegyeznünk, hogy nem mindegyik terápiás forma segít a rák megelőzésében, ill. a betegség javításában. Grossarth-Maticek professzorral kimutattuk egy vizsgálatunkban, hogy a pszichoanalitikus kezelés nagyon negatívan hat az egészségre, és fokozza a rákos elhalálozást. Egyfajta dózisfüggő a hatás: minél hosszabb pszichoanalitikus kezelésen vett részt valaki, annál nagyobb a kockázata a rákos megbetegedésre ill. az elhalálozásra. Az un. rövid terápiáknak viszont nem volt semmilyen hatása, sem pozitív, sem negatív a rákra hajlamos személyek esetében. Ez az eredmény ellentmond annak a nézetnek, amely egyszerűen azt gondolja, hogy az együttérzés kimutatása, beszélgetés az emberekkel, és általában csak úgy a kapcsolat tartás velük, pozitív hatású volna. E kérdéseket más írásainkban részletesen tárgyaljuk. E közleményekben érintjük azt a kérdést is, hogy az élet meghosszabbítható még a terminális állapotú rákos betegek esetén is.
Pszichológiai kezelés rákban
Grossarth-Maticek professzor különféle ráktípusban szenvedő, terminális állapotban lévő beteget, összesen 48-at, a betegség súlyossága, az életkor, a nem alapján párokba sorolt, és a pár egyik tagját pszichoterápiában részesítette, míg a másik beteg csak a szokásos orvosi kezelést kapta. A terápiában részesített betegek átlagos életideje 5.07 év volt, míg a nem kezelteké 3.09.
Egy másik vizsgálatunkban 100, terminális állapotban lévő mellrákos nőt osztottunk csoportokba. az egyik csoport pszichoterápiában, a második csoport kemoterápiában, a harmadik mindkettőben, és a negyedik egyikben sem részesült.
Akik semmilyen terápiában nem részesültek, azok átlagosan 11.28 hónapot éltek még. A kemoterápiában részesültek 14.08 hónapig éltek, a csak pszichoterápiában részesültek 14.92 hónapig éltek. (Ez már önmagában is érdekes, hogy a kemoterápia és a pszichoterápia hasonló eredményt hozott! - ford. megjegy.) Akik viszont mindkét terápiában részesültek, azok átlagosan 22.4 hónapig éltek még, ami igen komoly különbséget jelent.
Olykor azt mondják, hogy mindez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Az igazság az, hogy egy nemrégiben befejeződött vizsgálatban (Spiegel és mtsi, 1989) még ennél is pozitívabb eredményt kaptak. Mellrákos nőknél hipnózisterápiát alkalmazva, a kezeltek átlagosan kétszer annyi ideig éltek (36.8 hónap), mint a nem kezeltek (18.9 hónap).
Ezeket az eredményeket azon vizsgálatok fényében kell nézni, melyek azt jelzik, hogy mind a stressz és az életesemények, mind a terápiás beavatkozások az immunrendszer befolyásolásán keresztül fejtik ki hatásukat.
Az oki kapcsolat a rák és a személyiség közt
A személyiség és a rák közötti kapcsolatot hormonális és fiziológiai folyamatok teremtik meg. A stressz bizonyos arra hajlamos személyekből reménytelenséget, elesettséget, tehetetlenséget és depressziót vált ki, aminek többek közt az egyik hormonális következménye a kortisolszint (egy fontos stresszhormon, amit a mellékvese termel) megemelkedése, amely viszont elnyomja, gyengíti az immunrendszer működését, amely lehetővé teszi a rákos sejtek elburjánzását. Egy másik jól megalapozott ismeret, hogy az immunválaszok tanulhatók. (Vagyis a stresszhez hozzátanulódik a csökkent immunválasz, és egy újabb stressz már automatikusan kiváltja az immunműködés csökkenését - ford. megjegy.)
Solomon hasonló koncepciót fogalmazott meg az "immunszupresszív-hajlamú" (immunműködést elnyomó hajlamú) személyiség kapcsán. Áttekintve a szakirodalmat, Solomon összesen 65 állítást fogalmazott meg, melyekből a 10 legfontosabbat itt összefoglaljuk:
1, Az elszenvedő, passzív megküzdési stílus és személyiség faktorok (vonások) hatással kell legyenek arra, ahogy az immunrendszer reagál a külső hatásokra.
2, Az emocionális zaklatottság és stressz (állapot jellemző) meg kell változtassa a gyakoriságát, súlyosságát és/vagy lefolyását az olyan betegségeknek, amelyekkel szemben az immunrendszer védekezik (fertőzéses és daganatos), vagy amelyek rendellenes immunfunkciókkal kapcsolatosak (allergiás és autoimmunbetegségek).
3, a súlyos emocionális zavarok és mentális diszfunkciók immunológiai rendellenességekkel kell párosuljanak
4, A viselkedés kísérletes manipulációinak (pl. stressz, kondicionálás) immunológiai következményei kell, hogy legyenek.
5, A központi idegrendszer megfelelő részeinek kísérletes befolyásolásának immunológiai következményei kell, hogy legyenek.
6, A hormonoknak és egyéb anyagoknak, melyeket a központi idegrendszer állít elő vagy szabályoz, hatással kell legyenek az immunfunkciókra.
7, Az idegrendszert és az immunrendszert hasonló anyagok (transzmitterek) kell, hogy befolyásolják.
8, A viselkedéses beavatkozásoknak (mint pszichoterápia, relaxációs technikák, biofeeedback és hipnózis) fokozniuk vagy optimalizálniuk kell az immunrendszer működését.
9, A mentális betegségekben kimutatott neurotranszmitter-receptor elváltozások vissza kell tükröződjenek az immunsejtek receptorainak elváltozásaiban is.
10, A központi idegrendszer és az immunrendszer működése hasonló kell legyen.
Rengeteg vizsgálat bizonyította, hogy az immunrendszer működése, az egyes immunparaméterek szoros kapcsolatot mutatnak a stresszel, lelkiállapottal.
Szoros kapcsolatot mutattak ki a szociális támogatottság és az immunrendszer megfelelő működése között is.
A sok-sok bizonyító erejű vizsgálat közt van egy, amely látszólag ellentmondani látszik a fentieknek. Zonderman és munkatársai (1989) semmilyen kapcsolatot nem találtak a rák és a depresszió közt egy nagy nemzeti mintán. Azonban tudnunk kell, hogy a depressziónak legalább két, alapvetően eltérő típusa van, az endogén és a reaktív típus. Az endogén depresszió az immunrendszer szempontjából nem tűnik kockázatosnak, mert ezt nem külső események váltják ki (ez részben örökletes; "belső" okokból alakul ki - a ford. megjegy.), míg a reaktív depressziót a reménytelenség, a kilátástalanság érzése idézi elő ill. jellemzi.
|
|
