Az 1980-as években három kutató meglepő elméletet állított fel: szerintük a balkezesség a magzatot ért, a szokásosnál nagyobb mennyiségű férfi nemi hormonhatás következménye. A férfi nemi hormonok ugyanis a nőkben is termelődnek. Ez a hatás kettős: egyrészt lelassítja a magzat balféltekéjének a fejlődését, másrészt a csecsemőmirigy növekedését. A balfélteke lelassult fejlődése később megkésett beszédfejlődést, diszlexiát, és egyéb problémákat okozhat, míg a csecsemőmirigy lelassult érése, mivel ez a szerv az immunrendszer egyik igen fontos szerve, különféle immunproblémákat okozhat a későbbiekben, mint autoimmunbetegségeket és atópiás (allergiás) betegségeket.
      Az elmélet egyik következménye, hogy mivel az anyától származó férfi nemi hormon egyaránt okozhat balkezességet és immunproblémákat, ezért feltételezhető volt, hogy a balkezesek közt több lesz az autoimmunbeteg és az allergiás.
      Az elmélet további következménye, ami a megelőzés szempontjából is igen fontos lehet, hogy a balfélteke lemaradásából és a csecsemőmirigy fejlődési zavarából következő problémák nagy valószínűséggel fordulnak elő. Így a dadogás, a diszlexia, a hiperaktívitás gyakran jár allergiával.
      A feltevéseket igen sok kutató vizsgálta, s bár az eredmények némiképp ellentmondásosak voltak, az elmélet tíz éves kutatását összegző áttekintő tanulmány arra következtetett, hogy a bronchiális asztma szignifikánsan gyakoribb a balkezesek körében.
      A szerző, Szendi rámutat arra a többek által is felvetett problémára, hogy a fenti elmélet nem a balkezességre helyezte a hangsúlyt, hanem a meglassult balféltekei fejlődésre, aminek egyik lehetséges következménye csak a balkezesség. Valójában - mutat rá Szendi -itt a jobbféltekei dominancia a lényeg, aminek nem szükségszerű következménye a balkezesség, tehát lehet valaki jobbkezes, és jobbfélteke domináns. Szendi és mtsi. asztmások vizsgálatával ki is mutatták azt, hogy az asztma a jobbfélteke dominanciával, és nem a balkezességgel függ össze.
      Az elmélet mellett szólnak azok a tények is, hogy az utód allergiás betegsége elsősorban az anya allergiás vagy migrénes betegségével áll kapcsolatban, míg az apa allergiás betegsége kevésbé hat az utód allergiássá válására.
      Felmerült a kérdés, hogy mi emelheti meg az anyai méhben a férfi nemihormon hatást, aminek a következménye az utód balkezessége, allergiás betegsége és megannyi tanulási fejlődési zavar (dadogás, beszédelmaradás, figyelemzavar, hiperaktívitás, diszlexia, stb.). Egyrészt feltehető, hogy az un. maszkulin típusú anyáknál erősebb lehet a férfi nemi hormon szint, továbbá az is elképzelhető, hogy bizonyos gének a magzatba a férfi nemi hormonra való fokozott érzékenységet örökítik át. Végül számos vizsgálat bizonyította, hogy a terhesség alatti anyai dohányzás, a béta blokkolók szedése, a hormontartalmú gyógyszerek szedése fokozza a balkezesség és az allergiás betegségek megjelenését az utódnál.
      A kutatás egy egészen másik vonulata arra figyelt fel, hogy az allergiás és asztmás betegek közt sokkal gyakoribbak a szorongásos és depresszív kórképek. Kezdetben ezt a krónikus betegségre adott lelki reakcióval magyarázták, de később bebizonyosodott, hogy itt együtt járásról van szó, nem pedig arról, hogy egyik betegség okozná a másikat.
      A kutatási adatok összegzéséből Szendi arra következtet, hogy itt ismét a jobbféltekei dominancia a közös nevező. Számos vizsgálat kimutatta ugyanis, hogy a szorongásos kórképek, a negatív emocionális állapotok általában jobbféltekei fokozott aktivitással járnak, és az is beigazolódott, hogy a jobbféltekei dominanciát mutató személyek sokkal hajlamosabbak szorongásos és depresszív kórképekre.
      Mindebből az következik, hogy a jobbféltekei dominancia kialakulása egy olyan fejlődési út, melynek során kialakul a szorongó-depresszív személyiségtípus és egyben a fokozott allergiás hajlam.
      Szendi, számos kutatást áttekintve, igazolja, hogy a jobbféltekei dominancia nemcsak a magzati életben alakulhat ki (pl. az anyai férfihormon hatásra), hanem a születés utáni életben is. Állatkísérletekkel igazolható, hogy a születés utáni korai időkben az erős stresszhatások, anyától való részleges vagy teljes megfosztottság jobbféltekei dominanciát alakíthat ki egy életre. Ez azt jelenti, hogy a korai életévek stresszhatásai allergiás (és így asztmás) betegségeket alakíthatnak ki a gyermekben. Ennek sajnos egyelőre inkább elméleti jelentősége van, hiszen nem valószínű, hogy ez az ismeret, még ha el is juthatna a gyermekét gondatlanul, vagy kegyetlenül nevelő szülőhöz, megváltoztatná szülői viselkedését és érzéseit.
      Az a felismerés azonban, hogy a krónikus stressz fokozott jobbféltekei aktivitást eredményezhet, amely viszont - feltehetőleg az immunrendszer eltérő féltekei irányítása miatt - allergiás jelenségeket idéz elő, megmagyarázza a felnőttkorban megterhelő életesemények hatására kialakuló allergiák mechanizmusát.
      Ha lelki hatásokra kialakulhat az allergia, akkor ez fordítva is igaz. Sok vizsgálat jelzi, hogy az immunrendszer aktivitása pszichés eszközökkel befolyásolható.
      Az allergiás betegségek pozitív oldala, hogy - mivel ez a betegség az immunrendszer egyfajta túlműködése - az allergiás betegek közt jóval alacsonyabb a rákos megbetegedések aránya.
      Végül a megelőzést segíthetik a fenti tények: ha ugyanis egy gyermek allergiás, nem árt kivizsgálni diszlexia, figyelemzavar, stb., tekintetében és fordítva. Az allergiás betegségek ugyanis nem törvényszerűen jelennek meg, sokszor csak a nem megfelelő életvitel, környezeti faktorok hatására lesz allergia az allergia-hajlamból. Az allergiás gyermek kivizsgálása a diszlexia, figyelemzavar, hiperaktívitás irányába megelőzheti azt, hogy ezek a problémák csak az iskolában derüljenek ki, és tereljék mind a gyermeket, mind a szülőt kényszerpályákra. Ezek a tanulási zavarok ugyanis általában már csak akkor fogalmazódnak meg betegségként, mikorra már a gyermek többszörösen traumatizált lesz, miután már sorozatos kudarcok érik, amelyek kitörölhetetlen nyomot hagyhatnak személyiségében.